„Itt, Budapesten érte a Falat az első súlyos csapás. Ez a történelmi jelentőségű esemény mindörökre összefonódik a magyar néppel, Budapesttel és Horn Gyula nevével. Az európai Károly-díj kitüntetettjének halálával Európa szegényebb lett.”

 

Hans-Dietrich Genscher


Határnyitás


Határnyitás

A második világháború befejeződése után a világnak, de kiváltképp Európa államainak szembe kellett nézni azzal az újabb kihívással, amelyet a hidegháborús helyzet kialakulása és évtizedekig tartó fennállása jelentett. A két nagyhatalmi tömb ideológiai (és az ideológia által vezérelt gazdasági) szembenállása, illetve a kiélezett fegyverkezési verseny a huszadik század végére a szocialista blokk teljes gazdasági és társadalmi csődje felé sodorta Közép-Kelet Európát. Az egyre nyilvánvalóbb nehézségeket Moszkva és az általa irányított országok szocialista vezetése még igyekezett fenntartani, azonban a legtöbb államvezetésen belül megjelentek azok a reform hangok, amelyek az elkerülhetetlen változásokat sürgették, de a Gorbacsovval a köztudatba kerülő glasznoszty és peresztrojka jelszavak azonban nem voltak elegendőek ahhoz, hogy megoldást nyújtsanak a felmerülő problémákra. Annak a felismerése, hogy a diktatórikus eszközökkel fenntartott, a kommunista világképen alapuló gazdasági és társadalmi rendszer nem fenntartható, ugyan szükségszerű volt, ám egyáltalán nem evidencia: a Varsói Szerződés révén, illetve a pártállamok vezetésében még mindig meghatározó hűség Moszkva irányába akadályozta az újító folyamatokat.

A Winston Churchill nyomán vasfüggönyként emlegetett választó vonal Kelet és Nyugat között erősen meghatározta a nyolcvanas évek geopolitikai dinamikáját. A vasfüggöny – amely a magyar határon húzódó műszaki határzárnak köszönhetően metaforából valós akadállyá avanzsált – fizikailag és az eszmék szintjén is kettévágta Európát. Társadalmi és nemzetiségi szempontból egyrészt a Romániában Ceausescu rémuralma alatt az emberi jogok megsértésével elkövetett bűncselekmények, másrészt a Kelet-Németországban egyre erősödő elégedetlenség jelentett problémát.

A Romániában kialakult helyzet kezelésében a magyar állam keveset tehetett, azonban diplomáciai értelemben Horn Gyula igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a hatalommal való visszaélésre és az emberi jogok súlyos megsértésére felhívja a nemzetközi közösség figyelmét. A német-kérdésre azonban sikerült hatékony megoldást találnia a Németh-kormánynak és külügyminiszterének, Horn Gyulának. A gyors helyzetfelismerésnek köszönhetően korán megindultak az egyeztetések a menekültválságot és a magyar-német, magyar-osztrák kapcsolatokat illetően is, s ez a bátor politika végül óriási változásokat hozott Európa politikájában. Az ekkorra már kikerülhetetlen kérdés megoldásának érdekében a magyar kormány hosszas tárgyalásokat folytatott az érintett államokkal.

Az NDK és az NSZK mesterséges szétválasztása, a berlini fal fenyegető jelenléte egyre komolyabb társadalmi feszültségekhez vezetett. A fal megépítése családokat szakított szét, barátokat választott el egymástól, s ennek a határnak a megsértése súlyos, életeket követelő következményekkel is járhatott. Számos esetről tudunk, ahol disszidálni készülő német állampolgárok haltak bele a próbálkozásba. A szigorúan ellenőrzött határzár megsértőit több esetben rendőrök ölték meg, de számos a falhoz kapcsolható öngyilkosságról is tudunk. A családjaiktól, barátaiktól kényszerűen elválasztott emberek tragédiája a legjobb példája annak, milyen hatással volt a kontinensre és társadalmára ez a politikai feszültségekkel és fenyegetésekkel telített helyzet. Így tehát a két Németország állampolgárai számára az ekkora puha diktatúrává szelídült kádárista Magyarország jelentette az egymással való találkozás helyszínét és lehetőségét. Már az 1970-es években kialakult, és bevett szokássá vált az a gyakorlat, miszerint a kelet és nyugat német turisták évente egyszer hazánkban, a Balaton partján találkoztak egymással. A családegyesítő nyaralások során teljesen világossá vált a külső szemlélődő számára is, hogy az a néhány évtized mekkora lemaradást okozott a kelet-német gazdaságnak.

A nyolcvanas évek végén fogalmazódott meg a gondolat, hogy a kelet-németek, akik ekkor már nem kívántak visszatérni hazájukba, Magyarországon keresztül eljuthatnak „Nyugatra”. Az egyre növekvő, disszidálni kívánó kelet-német állampolgár miatti belpolitikai nyomás óriási lett a magyar államon.

A kétpólusú világrend felbomlása az egész világon nagy változásokat hozott, azonban a kontinens megosztottsága miatt kétségtelenül Európára volt a legnagyobb hatással. Habár az enyhülést hozó politikai vezetők színrelépése megkönnyítette a kis közép-kelet-európai államokban meginduló reform-folyamatokat, azonban a feladat nem volt egyszerű. A szomszédos, hazánkhoz hasonló, a szovjet blokkhoz tartozó államok többségében a rendszerváltás folyamata kevésbé volt zökkenőmentes, mint Magyarországon, azonban annak, hogy esetünkben ez a folyamat a lehető legbékésebb formában zajlott le, rengeteget jelentett az Európán belüli helyzet stabilizációjában.

Az, hogy Magyarország viszonylag korán megindult a reformok útján, s hogy az új politikai hullám tehetséges képviselői, mint Németh Miklós és kormánya, Horn Gyulával együtt kezükbe tudták venni az irányítást, óriási előnyöket jelentett a politika összes szereplője számára. Horn Gyula külügyminiszteri (és azt megelőzően külügyi államtitkári és diplomáciai) munkássága megteremtette azt a bizalmi légkört Európában (és az Egyesült Államokban) a magyar állammal szemben, amely e környezetben képes volt felvállalni azt a hídszerepet, amely a szocializmusból a nyugati típusú kapitalizmust és demokratikus rendszer kialakítását célozta meg.


Határnyitás
Fotó: MTI

A magyar kormány kemény tárgyalásokat volt kénytelen lefolytatni az NDK vezetésével a nálunk tartózkodó keletnémet állampolgárok ügyében. Németh Miklós kormányfő támogatásával Horn Gyula külügyminiszterként számtalan alkalommal kihangsúlyozta, a német-kérdést kizárólag a humanitárius szempontokat figyelembe véve, erőszakos eszközök nélkül lehet kezelni.

A reformer magyar vezetés így szembe helyezkedett az Erich Honecker által vezetett NDK-val, s tartotta magát ahhoz a trendhez, amely korábban a világútlevél kibocsátásával, illetve a genfi menekültügyi egyezményhez való csatlakozásával megindult.

Habár a keletnémet kormány a menedékkérők visszatoloncolását kérte a magyar vezetéstől, Németh Miklós és kormánya – kockáztatva a szovjet megtorlást – döntése nyomán Horn Gyula bejelentette 1989. szeptember 10-én, hogy a hazánkban tartózkodó keletnémet állampolgárok elhagyhatják Magyarországot, s beléphetnek egy harmadik államba, amennyiben rendelkeznek az adott országba való befogadást garantáló dokumentummal. Ennek nyomán több, mint 7000 keletnémet politikai menekült tudott nyugatra távozni hazánkból a büntetéstől való félelem nélkül. Érdemes megjegyezni, hogy Magyarország már a döntés meghozatala előtt tett lépéseket a nyitás érdekében: az Ausztriával való jó viszony kialakítása jegyében például Horn Gyula és az osztrák külügyminiszter, Alais Mock 1989. június 27-én jelképesen átvágták a kerítés egy darabját. Az itt készült fotók később bejárták a világsajtót, és a vasfüggöny lebontásának jelképévé váltak.


Határnyitás
Fotó: MTI

Ez az esemény nagy jelentőséggel bír az Európában történő változások szempontjából a nyolcvanas években. Nem kizárólag azért, mert ez volt az első alkalom, hogy egy kommunista kormány leszögezte, hogy az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi egyezmények betartása fontosabb, mint a Varsói Szerződés más tagállamaival kötött paktumok. Fontos azért is, mert ez a döntés volt az, amelyről később több neves politikus és szakember emlékezett meg úgy, mint a két Németország újraegyesülésének kezdőlökéséről.


Határnyitás

A döntés megszületését követően megindultak azok a folyamatok, amelyek biztosították, hogy Európa kulcsfontosságú állama több évtizednyi megosztottság után ismét egységes és szabad legyen, és hozzásegítse Európa más tagállamait ennek a szabadságnak az eléréséhez. Magyarország miniszterelnöke, Németh Miklós, az ország diplomáciai kapcsolatainak folyamatos építésében jeleskedő Horn Gyula külügyminiszter és munkatársaik elévülhetetlen érdemeket szereztek az európai békés politikai átmenet megvalósításában, és a szabadság kivívásában.


Határnyitás

Horn Gyula a nemzetközi politikai színtéren ezt követően a vasfüggöny lebontásának jelképévé vált, amit számos, leginkább Németországból származó díja, elismerése is bizonyít.

A nyugati, demokratikus értékekre nyitott, az emberek érdekét képviselni igyekvő államférfi, és általa Magyarország az egyesülő Európa szimbóluma lett, s későbbi tevékenysége során is kitartott ezen értékek mellett. Habár az elmúlt években Magyarországot leginkább az Európai Unióhoz fűződő feszült viszony jellemzi, a nyolcvanas évek végének történései és Horn Gyula kormányzása voltak azok a sarkalatos pontok, amelyek megteremtették hazánk reputációját nemzetközi körökben, s utat nyitottak a felzárkózáshoz és az integrációhoz. Horn Gyula diplomáciai és külügyi tevékenységének nyomán a mai napig Magyarország egyik legelismertebb politikusa a nemzetközi politikai életben.


Fertőrákos, 2004. június 27. Balról Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke, Horn Gyula volt magyar külügyminiszter, Balázs Péter, az Európai Bizottság tagja, Walter Dezső, Sopron város polgármestere és Alois Mock volt osztrák külügyminiszter azt az MTI-fotót tartja, amelyen a vasfüggöny lebontását szimbolizáló aktus látható. A 15. évforduló alkalmából a St. Margarethen és Fertőrákos közötti emlékhelyen rendeztek ünnepséget.