Portré


Horn Gyula életében és politikai pályafutásában óriási szerepet játszott a Horthy-korszak alatt megélt gyermekkor s a szocializációs folyamat, amelyen keresztül ment korai éveiben. Származása révén igen korán kénytelen volt megtanulni, hogy a küzdés, a kemény munka nem csupán a fejlődés, de a túlélés maga.

Kommunikációs készségeit kortársai között akadt, aki lenézte, holott valójában rendkívül sikeres stratégiát volt képes kialakítani a céljai elérésének érdekében, s ebben jelentős szerepe volt saját  megélt élményeinek, amelyeken keresztül szűrte és közvetítette mondandóját. Beszédeit, amelyeket sokszor nyomtatva is kézhez kapott, kézzel írta le saját magának. Ez a rítus nem a megjegyzést szolgálta: sokkal inkább abban segített a kormányfőnek, hogy a szövegeket sajátjává tegye, azaz megfossza azokat mindenféle pátosztól.

Kedvelte a lakossági fórumokat, akkor volt igazán elemében, ha egy-egy ilyen eseményen szót válthatott, vitázhatott az ott megjelentekkel, és közel kerülhetett saját választóihoz. Az újságírók elől sem menekült soha: nem tartott igényt előre megírt kérdésekre, vagy elrendezett sajtótájékoztatókra. Az újságírók kérdéseire legjobb tudása szerint igyekezett mindig válaszolni, s megadta az esélyt arra, hogy bele lehessen szólni a beszédeibe. Úgy vélte, a kommunikáció a politika maga, hiszen hatással van mások életére, akár társadalmakat tud befolyásolni. Így fontosnak tartotta, hogy azok is részt vegyenek ebben a folyamatban, akikre az hatással lesz. Többek között ez a gondolkodásmód az, amely kiemelte őt politikustársai közül, s amellyel társadalmi bázist volt képes kiépíteni magának. A KGST világából indulva a puha Kádár-rendszeren keresztül eljutott a kapitalizmus-építés gondolatáig.


Horn Gyula az MSZMP KB külügyi osztályának munkatársaként

A hazai politikai színtéren szinte egyedülálló módon érzett rá arra, hogy az itthon megindult politikai folyamatok nem kizárólag Magyarország sajátjai: a rendszerváltás, a sürgető igény a politikai és társadalmi változásokra nem magyar, hanem európai jelenségként értelmezte. Képes volt ennek a folyamatnak az ütemét felvenni, s átlátni előnyeit és hátrányait egyaránt.

Ahhoz, hogy megértsük a politikai sikereket, amelyeket elért, először fel kell tennünk a kérdést: miért éppen Horn Gyula? Hiszen generációjában voltak még tehetséges és kiemelkedő politikusok, s nem volt az törvényszerű, hogy ő legyen a kormányfő – méghozzá a rendszerváltást követően a legsikeresebb. Horn Gyula talán egyik legfontosabb felismerése a rendszerváltás kapcsán az volt, hogy egy olyan korszak köszönt be, amelyben lehetetlen egy politikus számára, hogy a publikum elől elrejtse a magánembert. Elsők között ismerte fel a célcsoport politizálás fontosságát, s könyveivel létrehozta azt a kommunikációs hálót, amely révén kontrollálni tudta, hogyan kapcsolódik olvasóihoz. Azonban könyveit és a politika világát szétválasztotta: a könyvekkel teremtette meg azt az új típusú, formáló politikust, akinek célja, hogy saját közösségével legyen képes elérni a lehető legtöbbet.

Horn Gyulának a hazafiasság és a szocialista attitűd határozták meg politikáját. A haza sorsa eminensen fontos volt neki, s ezzel együtt fontos volt az is, hogyan működik és épül fel a magyar társadalom.

Sokszor éri őt az a kritika, hogy a rendszerváltás előtt a szovjet rendszert szolgálta:  azonban mind megnyilatkozásai, mind pedig cselekedetei azt mutatják, a szovjet rendszert keretként értelmezte, amely keret jelentette a lehetőséget, hogy ő, és sorstársai kitörjenek abból az élethelyzetből, amelyből az előző rendszerben esélyük sem lett volna. Tudta, hogy ez a rendszer társadalmi mobilitást biztosított egy társadalmi rétegnek, s ehhez szükség volt az alkalmazkodásra. Később ismét megérezte, hogy ez a keret tarthatatlan, s a rendszer átalakulására óriási szükség van. A társadalmi átalakítás és modernizáció véghezvitele egyet jelentett számára azzal a törekvéssel, hogy mindenkinek adjon valamit, amitől jobb lesz.

Göncz Árpád '93-ban így méltatta őt:

„Olyan reformpolitikusok nélkül, mint Horn Gyula, a magyar rendszerváltozás nem történhetett volna meg ilyen zökkenőmentesen. Az MSZP az 1990-es választások idején körülbelül tíz százalékot kapott, s azóta pontosan tartotta magát a demokratikus játékszabályokhoz. Ez a párt nem fogja visszaforgatni a történelem kerekét - mondja a köztársasági elnök.”


Horn Gyula és Göncz Árpád

Az alkalmazkodás és a folyamatos útkeresés jellemezte őt munkája során: a határokat mindig annyira feszegette csupán, hogy megtapasztalja, hol tart a közvélemény, s ahhoz képest kereste azt a pontot, amit még lehetett, érdemes volt képviselni. Erre a stratégiára jó példa lehet a NATO-hoz való csatlakozás gondolatának felvetése: habár érezte a szükségességét, amikor felismerte, hogy a társadalom erre a lépésre még nem készült fel, visszavett álláspontjából. Szellemi mozgástere kivételes volt, ezt sokan úgy fordították le: „ravasz róka”. Képes volt másoknál több alternatívát látni, s ezt stratégiai felkészültségével az általa fontosnak ítélt szempontok szolgálatába tudta állítani.

Politikájában nem volt valós társa, s kihívója sem akadt. Azonban a közösség sokat jelentett számára: irányítása alatt arra törekedett, hogy az MSZP valós közösségként tudjon működni, s ezt a vitán keresztül igyekezett megvalósítani. A vitázás, az álláspontok folyamatos ütköztetése segített neki abban, hogy az irányítása alatt álló párt egy középúton tudjon maradni, úgy ahogyan ő maga is igyekezett lehetőleg középen állni. Ennek köszönhetően tudott úgy „beleágyazódni” a maga politikai közegébe, hogy pozíciójára ne jelentsenek fenyegetést mások. Az üres háborúzást azonban elvetette: a konfrontációba végszükség esetén állt bele. A presztízs szempontok nem vezérelték, így az esetleges konfrontációból igyekezett udvariasan kihátrálni.


Horn Gyula a NATO központban

Személyét erősen formálta a rabság és szabadság dichotómiája: számára a szabadság egyet jelentett az esélyegyenlőséggel, s az azóta sokféleképp feldolgozott határnyitásban is ezt látta meg. A rendszerváltás előtti utolsó kormányban, a Németh-kormányban fontos és jelentős szerepet töltött be. Bár a határnyitás nem az ő személyes döntése volt, részese volt a döntési folyamatoknak és az azzal járó munkának,  nemzetközi szinten pedig  ő vált hivatalosan a határnyitásnak, a vasfüggöny lebontásának jelképévé. Ezt a szerepet nem ő kérte magának,  azonban méltóképp szolgálta és a kelet-európai, rendszerváltó elit részeseként küzdött az ország és az egyesülő Európa értékeiért ennek a pozíciónak a hitelesítő erejét  nemes ügyekre kihasználva.

A fegyelem és az önfegyelem számára elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy jól tudjon működni munkájában, hiszen ezek képesek biztosítani a rendet. Irányítása alatt a késés elfogadhatatlan volt, s tekintélyét kormánya alatt sikeresen fenn tudta tartani. Többek között ennek is köszönhető az, hogy a választók igazi vezetőként tudták őt elfogadni: úgy érezték, Horn Gyula az a vezető, aki erős kézzel és jól tud irányítani, ugyanakkor egy közülük, akit nem lehetetlen megszólítani.

Habár az anyagi javak nem érdekelték, közgazdász végzettsége sokat segített neki abban, hogy azonosulni tudjon az emberek mindennapi problémáival. Politikai cselekedeteinek középpontjában mindig az a kérdés állt, hogyan lehet úgy kapitalizmust építeni, hogy az jó legyen mindenkinek. Ez az adni akarás nehézzé tette számára kormányfői feladatok ellátását. Egykori hivatalvezetője, dr. Kiss Elemér így nyilatkozott róla: „Kormányzása alatt viaskodott benne a kormányfő és a szocialista politikus. Lehetőleg mindig adni szeretett volna az embereknek, mert úgy érezte, ez erkölcsi kötelesség. Kormányfői minőségében szembe került ezzel. Nem lehet mindig adni. Amikor kellett, háttérbe szorította a szocialista politikust. Nehezére esett, de erre volt szüksége az országnak.” Habár ez a kettőség egy komoly ütközési pont volt Horn Gyula életében, kormányzása alatt is igyekezett eleget tenni az általa vallott szociáldemokrata értékeknek. Egyik legjelentősebb szociálpolitikai intézkedése a 65 év felettiek ingyenes tömegközlekedésének biztosítása volt, amelyet a mai napig minden, az övét követő kormányzati kurzus megtartott. Azonban ekkoriban még senki nem látta előre, hova fut a kapitalizmus hazánkban, vagy más országokban, akikkel sorsközösségben vagyunk, s ezért, mint mindenki másban, benne is élt egyfajta optimista gazdasági várakozás. Őszinte hit volt benne Magyarország jövőjét illetően, s rendkívüli csalódásként élte meg, hogy a rendszerváltás után nem tudtak meghonosodni azok az egyetemes értékek, amelyekért küzdött.


Horn Gyula

A demokráciához, mint intézményhez különös viszony fűzte. Baja Ferenc, a néhai miniszterelnök közeli munkatársa és egykori minisztere így fogalmazott:

„Számára legfontosabb a közösség volt. Az intézményes demokráciában nem annyira hitt, de tudta, hogy kellenek az intézmények is. Számára a bázis-demokrácia számított igazán: a közösség érdekében kereste a kompromisszumot. Habár a presztízs-intézményeket nem kedvelte, maradéktalanul tisztelte a képviseleti demokráciát, s annak szabályait kegyetlen következetességgel tartotta be. Nem volt benne jogi rafinéria, a joggal kellő tisztelettel bánt, a kreatív jogalkotást pedig megvetette.” Horn Gyula egész pályafutásán keresztül egy közösségi érdekvezérelt, racionális, a társadalmi igazságosságért és az európai mintájú demokrácia megalkotásáért munkálkodó politikus maradt.

Horn Gyula nemzetközi öröksége

Habár az Euro-atlanti elköteleződés,  csak a nyolcvanas évek közepétől lett sarkalatos pontja munkásságának, már a hetvenes évektől kezdve kiemelten fontosnak tartotta a nyugati szociáldemokrata pártokkal való szorosabb viszony kialakítását. Ahogy egyszer egy interjúban nyilatkozott: „Nem azért írtam 1974-ben cikket a szociáldemokráciáról és az együttműködésről velük, mert rám parancsoltak, hiszen senki nem utasított, hanem azért, mert volt merítési lehetőségem. Mert a kapcsolatok révén megismerhettük Németország és más fejlett országok működését, tehát azt, hogy milyen a piacgazdaság, a demokrácia, a többpártrendszer a gyakorlatban. Tehát nekünk – nekem – lehettek gyakorlati tapasztalataink. Mi ezért a sors kegyeltjei közé tartoztunk”. Ahogyan arról Pünkösti Árpád könyvében is szó esik,

Horn a Fehér Házban is élharcosa volt Magyarország nyugati nyitásának,

hiszen időben felismerte, a modernizáció gyors üteme szinte kötelezővé teszi, hogy jó diplomáciai és külgazdasági kapcsolatokat alakítsunk ki a nyugati világgal.

Horn Gyula az európai politika meghatározó alakja lett a huszadik század végén a rendszerváltó országot a posztkommunista rezsimből kivezető, a demokráciát megszilárdító törekvéseivel kivívta magának a nemzetközi elismerést.

Számos díjat és kitüntetést kapott a kilencvenes években, amelyek a határnyitás politikáját és a keletnémet és romániai magyar menekültekkel szembeni humanitárius hozzáállást hivatottak meghálálni. A hazai színtéren a rendszerváltás előtti szerepeiért és politikai technokratizmusáért sokat támadott Horn nyugatról nézve az egyik legkiemelkedőbb demokrata magyar politikus, akinek sokat köszönhet a közép-kelet-európai régió az európai integráció terén. Habár Magyarország az utóbbi években eltávolodni látszik azoktól az európaiságot éltető és az európai értékeket követő politikától, amely a rendszerváltás idején meghatározta politikusaink világnézetét, mégis érdemes bizakodással visszatekinteni erre az időszakra. Őszintén bízunk benne, hogy Horn Gyula és kormányának munkássága és hagyatéka nem múlt el nyomtalanul a magyar politikai életben, hiszen azok a demokratikus és szociáldemokrata alapértékek, amelyek ebben az időszakban kialakultak társadalmunkban, a mai napig fontos szerepet játszanak a politikai diskurzusban.


Horn Gyula

 

Horn Gyula, mint a magyar baloldaliság kulcsfigurája

Mindamellett, hogy Horn Gyula politikai pályafutása kapcsán elengedhetetlen, hogy kritikákai diskurzusnak is teret adjunk, mindenképpen ki kell emelnünk azokat az érdemeket és értékeket, amelyeket a rendszerváltás után ő szilárdított meg a hazai demokráciában. A magyar baloldali fiatalság szemszögéből is érdemes rátekinteni nem csak a rendszerváltásra, de az MSZP és vezetője, Horn Gyula fejlődéstörténetére is. Épp ezért elengedhetetlen, hogy lefolytassuk moderált keretek között azokat a vitákat, amelyek a kilencvenes évek óta folyamatosan övezik személyét. Ahhoz, hogy létrejöhessen egy, a szociális demokrácia és baloldaliság értékeit hiteles közvetítő politikai erő, szembe kell néznünk azokkal a súlyos hibákkal, amelyeket az előző rendszer elkövetett. Beszélnünk kell ezekről a dolgokról, de ugyanígy beszélnünk kell azokról a pozitívumokról is, amelyeket egy, nyolcvanas – kilencvenes évekhez hasonló kaotikus rendszerben egy poszt-szocialista állam szocialista pártja képes volt elérni az országban.

A Horn Gyula által a rendszerváltástól fogva képviselt demokrácia iránti elkötelezettség, az esélyegyenlőségbe és felzárkózásba vetett hit, és a „kisemberek”, vagyis a hétköznapi dolgozó emberek érdekképviselete olyan attribútumok, amelyekből a jelenkori magyar baloldali közeg építkezni tud. Szükség van azokra a platformokra, amelyek képesek a tapasztalt, a közéletben jártas politikusainkat és a fiatalabb generáció a politikai és társadalmi kérdések iránt érdeklődő képviselőit hozzásegíteni egy diskurzus kialakításához.


Horn Gyula

Az Európán jelenleg végigfutó számos társadalmi és politikai jellegű krízis okot ad arra, hogy meginduljon a párbeszéd azok között a baloldali és liberális érzelmű emberek között, akik képesek lehetnek lépéseket tenni egy valós szociáldemokrata útra terelni Magyarországot. A jelenlegi, megosztott és egyet érteni nem tudó baloldal mostani állapotában nem képes felvenni a harcot a populizmussal, a szavazók kiábrándultságával, és a gyűlöletkeltés hatásaival a társadalomban.

Fel kell ismernünk azokat a közös értékeket és alapokat, amelyeket hitelesen tud közvetíteni egy egységes baloldali platform, annak érdekében, hogy megállítsuk azokat a folyamatokat, amelyek ma Magyarországon mennek végbe, s végső soron elszegényedéshez, különböző társadalmi csoportok lecsúszásához vagy jogfosztottságához vezetnek. Ebben a harcban segíthet minket Horn Gyula, Göncz Árpád és politikustársaik hagyatéka.